Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    7/5/2024


    5 perc olvasási idő


    Címkék

Éld bele magad!

Nyári tábor Baján

A Bajai Szakképzési Centrum több éve rendezi meg saját napközis jellegű táborát, amelyre az általános iskolák felső tagozatos diákjait várják június végén a szakképző iskoláikban. Az idei tábor június 24-28. között került megrendezésre, ahol 15 diák vett részt az izgalmas programokon. A tábor lényege, hogy a diákok játékosan megismerkedjenek a szakképző iskolákban folyó gyakorlati oktatással, különböző szakmákkal, illetve ki is próbálhassák azokat. A Vendéglátás, Kereskedelem, Szépségipar, Fa- és bútoripar, illetve a Gépészet mellett számos más ágazat szakmáiban is kipróbálhatták magukat a tanulók. A Bajai TV a tábor minden napját végig kísérte, a tábor zárónapja után összefoglaló adás is készült, amely itt érhető el (10:13 perctől).

Az IKK is meghívást kapott, hogy a csütörtöki napon a Bajai Szakképzési Centrum Türr István Technikumban pályaorientációs játékokkal és szakmai előadással színesítse a tábor programját. Az IKK célja volt, hogy digitális játékokkal csapatmunkára ösztönözve megismertesse a diákokkal a szakképzésben rejlő lehetőségeket. A diákok 3 típusú feladatban vehettek részt önállóan és csoportokra bontva. A kvízkerék szakmatanulással, pályaválasztással kapcsolatos kérdéseket tartalmazott, egy okostábla segítségével ágazatkereső és ágazat-szakma párosító játékban próbálhatták ki magukat a diákok, illetve feladatuk volt, hogy csoportosan készítsenek egy szakmát, vagy magát a szakképzést népszerűsítő plakátot. A diákok kitöltötték az IKK Digitális SzakmaAjánlóját, melynek segítségével megnézhették melyik szakma illik hozzájuk leginkább, illetve sokan a SkillsCom felületére is beregisztráltak a szakképzéssel kapcsolatos információkért. 

 

 

 

 

 

 

Összefoglaló videónk a csütörtöki napról itt érhető el.

Közösségi oldalainkon további izgalmas tartalmak találhatók:

 

Forrás/ Fotó : IKK Nonprofit Zrt.


Érdekes lehet számodra

Készségek Európai Éve - European Year of skills  borítókép
Készségek Európai Éve - European Year of skills

Az Európa Unió Tanácsának soros magyar elnökségi programja keretében, a Nemzeti Fejlesztési Központ Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Főigazgatósága 2024. szeptember 25-26. között rendezte meg a Készségek Európai Évének konferenciáját Budapesten.

# Tájékoztatók
WorldSkills  borítókép
WorldSkills

Hatalmas magyar siker a szakmák olimpiáján!

# Rendezvények
Miniszteri elismerések  borítókép
Miniszteri elismerések

Szakképzésben dolgozók részesültek rangos elismerésben

# Elismerések