Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Fejlesztések

    9/19/2019


    4 perc olvasási idő


    Címkék

    digitális
    szakképzés
    Szakképzési Centrum
    megújítás

Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át Miskolcon

Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át a Miskolci Szakképzési Centrumban csütörtökön, ahol egyúttal letették a "21. századi szakképző iskolák" országos fejlesztési program keretében megújuló informatikai technikum alapkövét is.

 Az eseményen Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter azt mondta: Miskolcon egy elkészült és egy most induló szakképzési infrastruktúra-fejlesztés szolgálja a fiatalok gyakorlatorientált felkészítését, a szakképzési centrumban 21. századi multifunkcionális tér, digitális közösségi alkotóműhely jött létre, amelyet a digitális világ legkorszerűbb eszközeivel szereltek fel.

A tárca vezető kitért arra, hogy a minisztérium által tavaly meghirdetett 21. századi iskolafejlesztési program keretében három helyszínen, köztük Miskolcon indul pilot program, amelynek célja a minőségi, modern szakképző környezet megteremtése, a szakképzés vonzerejének növelése, ezzel is biztosítva  a gazdaság számára a szükséges, képzett munkaerőt.

Miskolcon négy tagintézményben összesen 6,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg - tette hozzá.

Palkovics László elmondta: a felsőoktatásért is felelős innovációs tárca arra törekszik, hogy a szakképzést a mérnökképzés előszobájává fejlesztve támogassa a fiatalok pályaválasztását, a képzett szakemberekre azért van szükség, mert a jól végzett szakmunka nemcsak a családnak jelent biztos jövőt, de hozzájárul a gazdaság fenntartható növekedéséhez, Magyarország sikeréhez is.

"Célunk, hogy minden magyar fiatal olyan készségekkel, kompetenciákkal felvértezve kerüljön ki az iskolarendszerből, amelyek segítségével megállják helyüket a negyedik ipari forradalomban átalakuló munkakörökben is, ezért dolgoztuk ki a szakképzés 4.0 stratégiát, amely a szakképzés és felnőttképzés rendszerszintű megújításának és továbbfejlesztésének alapelveit, fő irányait rögzíti."

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azon dolgozik, hogy a hazai szakképzés és a felsőoktatás megfelelő válaszokat adjon a kor világméretű kihívásaira - szögezte le.

Miskolcról szólva úgy fogalmazott: a borsodi megyeszékhely minden szükséges adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy az országhatáron is túlmutató jelentőségű gazdasági, ipari, innovációs, oktatási, tudományos és kulturális központtá váljon.

Alakszai Zoltán, Miskolc jegyzője azt emelte ki, hogy "Miskolcon visszavonhatatlanul elkezdődött a 21. század", elkészült az ország egyik legjobban felszerelt digitális közösségi alkotóműhelye, amely kaput nyit a mai kor technikáját alkotó módon használó miskolci fiatalok tehetsége előtt.

"Tudatosan készülünk arra, hogy a fiatalok kreatív tudására és széles körű információtechnológiai ismereteire támaszkodva új dimenzióba helyezzük a város fejlődését, erősítsük azt a gazdaságfejlesztési irányt, ami a város hosszú távú jövőjét meghatározza" - mondta, hozzátéve: a városok, régiók között ma nagy a verseny, nem csak a befektetőkért, hanem a jól képzett munkaerőért is.

Forrás MTI

Kép: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Országszerte elindultak a pályaválasztási események borítókép
Országszerte elindultak a pályaválasztási események

A szakképzés népszerűsítése, a pályaválasztás támogatása érdekében országszerte különböző eseményekkel segítik a diákokat és pedagógusokat.

# Tájékoztatók
Országos Tudományos és Innovációs Olimpia borítókép
Országos Tudományos és Innovációs Olimpia

Meghirdették a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiát

# Rendezvények
Ágazatválasztó – 1. rész: Fa- és bútoripar ágazat borítókép
Ágazatválasztó – 1. rész: Fa- és bútoripar ágazat

A szakképzésben választható ágazatokat bemutató interjúsorozatunk első részében a Fa- és bútoripar ágazatról tudhatnak meg többet a pálya iránt érdeklődők Száraz Andrástól, a Hódmezővásárhelyi SzC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumának oktatójától.

# Rendezvények