Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    1/17/2022


    4 perc olvasási idő


    Címkék

    szakképzés
    ösztöndíj
    diák
    technikum

Apáczai Ösztöndíj

Újabb ösztöndíjra pályázhatnak mától a szakképzésben tanulók

A technikumokban és szakképző iskolában már két évfolyam kap általános ösztöndíjat, a most futó tanév második felétől nagyobb összegű juttatásban is részesülhet mintegy kétezer diák. A havi 16-34 ezer forintos Apáczai ösztöndíjakra a hátrányos helyzetű és jó tanulmányi eredményű kilencedikesek és tizedikesek pályázhatnak – jelentette be Pölöskei Gáborné. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára hozzátette: a program az anyagi ösztönzés mellett, mentorok bevonásával tehetséggondozó támogatást is biztosít a fiatalok számára, 3 milliárd forint forrásból.

 

A szakképzési rendszer megerősítése során kidolgozott ösztöndíjrendszer új támogatási formával bővül a 2021/2022-es tanév második felétől. Az Apáczai ösztöndíjprogramban a szakképző iskolák és technikumok nappali rendszerű szakmai oktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkező, 9. és 10. évfolyamosai kaphatnak külön támogatást. A juttatás összege a tanulmányi eredményhez igazodva havi 16 ezer és 34 ezer forint között alakulhat. A részletes pályázati feltételek és dokumentáció a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vagy az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján érhető el.

 

A szakképzésben tanulóknak 2020 ősze óta felmenő rendszerben, iskolatípustól függően havonta 8-16 ezer forintos általános ösztöndíj jár. Az Apáczai ösztöndíjasok ezen felül plusz támogatást és mentori segítséget kapnak a tehetségük kibontakoztatásához. 

A kormány jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá teszi a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. Keresetüket ennek megfelelően átlagosan 30 százalékkal emelték meg 2020 nyarán. A versenyképes és motiváló bérezési rendszer megkönnyíti a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek képzésbe való bevonását, amivel nőhet a lehetséges mentorok száma is.

 

Pölöskei Gáborné kiemelte: „Az Apáczai Ösztöndíjprogram elindításával még egy erős érvet szolgáltatunk amellett, hogy minél több jó képességű, okos fiatal válassza a szakmaszerzést. A szakképzés küldetése kettős: egyrészt fogódzót kell kínálnia a lemorzsolódástól fenyegetetteknek, másrészt utat kell nyitnia a továbbtanulni szándékozók előtt. Az új ösztöndíj mindkét feladat teljesítéséhez hozzájárul, keresett szakmát, tisztességes béreket garantáló végzettséghez segítheti a nehezebb élethelyzetből, szerényebb anyagi lehetőségekkel indulókat. A kimagasló tehetségeket felkarolásukkal és fokozott támogatásukkal az egyetemekig kísérheti el, diplomaszerzésre bátoríthatja a program.”

 

Forrás: ITM

Képillusztráció: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Nemzeti tanévnyitó  borítókép
Nemzeti tanévnyitó

Idén az újonnan épült Dunakeszi Diáknegyed adott otthont az eseménynek.

# Tájékoztatók
Ágazati információk, szakmai anyagok egy helyen borítókép
Ágazati információk, szakmai anyagok egy helyen

Új aloldallal bővült az IKK honlapja

# Tájékoztatók
Újabb kiemelt projektek indultak  borítókép
Újabb kiemelt projektek indultak

A 2021-27 Széchenyi Terv Plusz programon belül a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz keretében 2024-ben további 4 új kiemelt projekt indult a digitális kompetenciafejlesztés, a munkaerőpiaci esélyek javítása, az egész életen át tartó tanulás, a társadalmi mobilitás és integráció lehetőségeinek bővítésére.

# Projektek