Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    10/11/2023


    2 perc olvasási idő


    Címkék

Újraalakult a Szakképzési Innovációs Tanács

Negyvenhárom taggal és két állandó meghívottal folytatja munkáját a szakképzés országos stratégiai kérdéseinek érdekegyeztető fóruma.

A Szakképzési Innovációs Tanács 2018-ban azzal a céllal jött létre, hogy a kormányzat és a szakképzésben érintett szervezetek, valamint gazdasági szereplők együttműködjenek a jövőbeli fejlesztési irányok meghatározásában. Az akkor megkezdődött közös munka eredményeként született meg a Szakképzés 4.0 stratégia, valamint az annak végrehajtását szolgáló új szakképzési jogszabályok. A 2019-ben elfogadott szakképzési törvénnyel a Tanács szerepe jogszabályban is megerősítésre került.

A testület alakulása óta közel 20 plenáris ülést tartott, és több mint 10, egy-egy konkrét fejlesztési témára fókuszáló munkacsoportot hozott létre.

Az újraalakult Tanácsban továbbra is minden szakképzésben érdekelt fél (kormányzati szervek, intézményfenntartók, egyetemek, kamarák, szakmai és érdekképviseleti szervezetek, vállalatok) képviselteti magát. A tagok megbízatása három évre szól.

A Szakképzési Innovációs Tanács tagjainak listája itt olvasható.

 

Forrás: IKK Zrt.

Képillusztráció: Shutterstock

 


Érdekes lehet számodra

Mesterséges intelligencia a szakképzésben borítókép
Mesterséges intelligencia a szakképzésben

Harmadik szakmai napját tartotta az AI nagyköveti hálózat

# Tájékoztatók
Felnőttképzési konferencia borítókép
Felnőttképzési konferencia

Öt év tapasztalatai, szabályozási változások és jövőbeli irányok a hazai felnőttképzésben

# Tájékoztatók
Több száz diák mérte össze tudását borítókép
Több száz diák mérte össze tudását

Lezárult a IV. Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny középdöntője

# Tájékoztatók