Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    5/17/2019


    2 perc olvasási idő


    Címkék

    oktatás
    képzés
    vizsga
    fejlődés
    szakember

Többen érettségiztek az idén szakmai tantárgyakból emelt szinten, mint tavaly

Az idén több mint nyolc százalékkal érettségiztek többen szakmai tantárgyból az előző évhez képest

Idén 26 726 diák érettségizett szakmai ismeretekből, ebből 1 986 fő emelt szinten, ami több mint 8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. 

A tavalyi adatokhoz képest ismét nőtt az emelt szinten szakmai tantárgyból érettségi vizsgát tevő tanulók száma. A legtöbben idén is informatikai ismeretekből vizsgáztak, de változatlanul magas a közgazdasági és kereskedelmi ismeretekből érettségizők száma is.

Emelt szinten jelentős erősödést mutat a mezőgazdasági és a turisztikai terület, ahogy az egészségügyi és rendészeti tantárgyakból vizsgázók száma is növekedett.  

A magyar gazdaság versenyképességének további fejlődéséhez még több kiválóan képzett szakemberekre van szükség minden ágazatban. A tervek szerint a 2020-ban induló 5 éves technikumi rendszer bevezetésével még vonzóbbá válik a szakképzés, amely úgy teszi majd lehetővé a biztos megélhetést jelentő szakmai bizonyítvány megszerzését, hogy közben egyenes utat nyit a felsőoktatásba is.

Forrás: MTI - Országos Sajtószolgálat

Kép: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Jövőbe mutató vizsgaközpont épült Budapesten borítókép
Jövőbe mutató vizsgaközpont épült Budapesten

A beruházás célja egy fenntartható, modern vizsgáztatási környezet biztosítása

# Projektek
eTwinning eTrend konferencia a készségek fejlesztéséről borítókép
eTwinning eTrend konferencia a készségek fejlesztéséről

Előadásokkal, kerekasztal-beszélgetéssel és workshopokkal várják a pedagógusokat a november 13-i online rendezvényen

# Felhívások
Két magyar jógyakorlat az uniós digitális oktatásban borítókép
Két magyar jógyakorlat az uniós digitális oktatásban

Egy új európai uniós kiadvány 27 tagállam digitális oktatási kezdeményezéseit mutatja be

# Tájékoztatók