Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    7/1/2021


    3 perc olvasási idő


    Címkék

    oktatás
    bér

Oktatói béremelés

Egy éve keresnek többet a szakképzésben oktatók

A kormány célja, hogy jobbá, rugalmasabbá és gyakorlatiasabbá tegye a szakképzést, ennek egyik alapvető feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A 2020 júliusával bevezetett, átlagosan 30 százalékos béremelés mellett az elmúlt tanévben már a szakmaszerzésre törekvő diákok is ösztöndíjat kaphattak – emlékeztetett Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

 

A kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosított mintegy 35 ezer szakképzésben oktató tavaly júliustól érvényes béremeléséhez. Az intézkedéssel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jött létre. A változások nemcsak a frissdiplomás fiatalok a számára tették vonzóbbá a szakképzést, hanem a vállalkozásoknál dolgozó szakemberek oktatásba való bevonását is megkönnyítik.

 

„Azon dolgozunk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, ezért erősítettük meg a szakképzési rendszert. A technikumok és szakképző iskolák ma már versenyképes tudást és valódi szakmai tapasztalatot adnak. A saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket arra ösztönözzük, hogy vegyenek részt a következő nemzedékek képzésében: ezért is emeltük meg a szakképzésben oktatók fizetését. Továbbá tavaly szeptember óta, felmenő rendszerben bért vagy ösztöndíjat biztosítunk a diákoknak” – hangsúlyozta Schanda Tamás.

 

A szakképzés a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően sokféle életpályát alapozhat meg. Az érettségit is adó technikumok egyenes utat kínálnak a felsőoktatásba. Aki mielőbb munkába állna, hamar keresett, jól fizető szakmát szerezhet. A vállalkozásokkal és az egyetemekkel is egyre szorosabban együttműködő intézmények megbízható elhelyezkedési lehetőségekhez és tisztességes bérekhez segítik tanulóikat. 

 

A megújult szakképzés sikerességét igazolja, hogy a nyolcadik után továbbtanulók közül a legtöbb diákot technikumba vették fel idén. A 2021-es felsőoktatási felvételi eljárásban pedig a tavalyinál mintegy ötödével többen, 22 ezren jelentkeztek szakgimnáziumi, szakközépiskolai és technikumi végzettséggel első helyen alap- és osztatlan képzésekre vagy felsőoktatási szakképzésbe.

 

Forrás: ITM

Képillusztráció: ShutterStock


Érdekes lehet számodra

Elindult a 2023/2024-es szakképzési tanév borítókép
Elindult a 2023/2024-es szakképzési tanév

Csák János: a tanárok kezében van a magyar jövő

# Tájékoztatók
Újra az Egisben találkozott a Magyar Fiatal Tudósok Társasága borítókép
Újra az Egisben találkozott a Magyar Fiatal Tudósok Társasága

A Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) 2023. október 6-án – négy év kihagyás után –, újra megrendezte országos találkozóját az EGIS Tudományos és Technológiai Központjában.

# Tájékoztatók
Partnerségi előkészület a Svájci programban borítókép
Partnerségi előkészület a Svájci programban

Már folyik a svájci-magyar partnerségi együttműködés kereteinek kialakítása

# Tájékoztatók