Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Tájékoztatók

    2/3/2023


    2 perc olvasási idő


    Címkék

Ismét ülésezett a SZIT

Újabb, a szakképzést érintő stratégiai kérdésekről egyeztetett a Szakképzési Innovációs Tanács (SZIT) 2023. február 2-án, Budapesten.

A szakképzés legmagasabb szintű  fóruma elsősorban a rendszer finomhangolásának lehetőségeiről egyeztetett a mostani ülésén. 

A tagok áttekintették az intézményirányítás rendszerét, az oktatási és képzési struktúrát, a szakképzési ösztöndíjakat és támogatásokat, valamint a vizsgarendszerrel kapcsolatos kérdéseket. 

A SZIT résztvevői tájékoztatást kaptak aktuális ügyekről, így az oktatók megbecsülését jelentő idei 15 százalékos béremeléséről is.

Emellett napirenden volt a szakirányú oktatás és a felnőttképzés aktuális helyzete és fejlesztési lehetőségei, valamint a tagok döntöttek egy vizsgáztatást, vizsgaközpontok működését ellenőrző munkacsoport felállításáról is.

A 2018-ban megalakult tanács célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson az érdemi párbeszédhez a kormányzat és a szakképzési rendszer meghatározó szereplői között. A SZIT tagjai a kormányzati oldal mellett a kamarák, nagyvállalatok, szakszervezetek, érdekképviseleti szervek, oktatási szervezetek, intézményfenntartók és tanulói képviseletek delegáltjai.

 

Forrás: KIM

Fotó: KIM


Érdekes lehet számodra

Két magyar jógyakorlat az uniós digitális oktatásban borítókép
Két magyar jógyakorlat az uniós digitális oktatásban

Egy új európai uniós kiadvány 27 tagállam digitális oktatási kezdeményezéseit mutatja be

# Tájékoztatók
Műszaki ágazatok következő szakmai napja borítókép
Műszaki ágazatok következő szakmai napja

A programot az Országos Központi Akkreditált Vizsgaközpontban rendezik

# Rendezvények
Készségek a jövő szolgálatában borítókép
Készségek a jövő szolgálatában

Hogyan készíthetők fel a fiatalok a változó munkaerőpiac kihívásaira?

# Tájékoztatók