Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Rendezvények

    4/18/2024


    2 perc olvasási idő


    Címkék

Félévértékelő és orientációs szakmai nap

Idén is folytatódnak a rugalmas tanulási utak szakemberei számára szervezett rendezvények

A közelmúltban két rendezvény is szólt a rugalmas tanulási utak programjaiban oktató szakembereknek. 

2024. február 28-án Budapesten került sor a szokásos félévértékelő rendezvényre. A szakmai napon részt vevő 121 szakember megismerkedhetett a programok első félévi jellemzőivel, statisztikai adataival és a leszűrt következtetésekkel.

Ezután két, előzetesen kiválasztott workshopon vettek részt, ahol elméleti és gyakorlati tudnivalókkal gazdagodhattak, konkrét eseteket dolgoztak fel közösen, feltették kérdéseiket és közösen megválaszolták azokat.

Ebéd közben lehetőség nyílt más iskolákban oktató kollégákkal történő személyes ismerkedésre és kötetlen beszélgetésre, illetve a regionális tanácsadókkal való megbeszélésre is.

2024. április 10-én az orientációs fejlesztés programban oktatást folytató intézmények szakemberei gyűltek össze a BKSZC Mándy Iván Szakképző Iskola és Szakiskolában.

Az 53 fő résztvevővel lezajlott rendezvény célja a kollégák tapasztalatainak és javaslatainak megismerése volt, az együtt gondolkodás az orientációs évfolyam tartalmáról, eredményességéről, céljairól és jövőjéről. Három kiscsoportban folyt műhelymunka, majd a beszélgetés végén kérdőívet is tölthettek ki a résztvevők. Ily módon minden érintett iskolának lehetősége volt megosztani a véleményét és az orientációs évfolyam jövőjére vonatkozó elképzeléseit.

 

Forrás: IKK

Képillusztráció: IKK


Érdekes lehet számodra

MI az iskolában: Így változik az értékelés borítókép
MI az iskolában: Így változik az értékelés

Feladatspecifikus szabályozással és közös iskolai keretekkel őrizhető meg a számonkérés hitele az MI korában

# Tájékoztatók
Hatékony segítség a vizsgafelkészülésben borítókép
Hatékony segítség a vizsgafelkészülésben

Új ágazati feladatgyűjtemény a műszaki ágazatokban

# Tájékoztatók
Miniszteri elismerés borítókép
Miniszteri elismerés

Március 15-e alkalmából oktatók és szakmai vezetők vehettek át Miniszteri Elismerő Oklevelet

# Elismerések