- #Tájékoztatók
12/19/2023
1 perc olvasási idő
Címkék
Óvodai nevelő szakma
Elérhetők az új szakma képzési és kimeneti követelményei
Az Óvodai nevelő szakma bevezetésével az óvodai ellátás színvonalas szakmai megvalósítását kívánja támogatni a Kormány. Ennek a célnak az elérésében vállalhat szerepet, aki az új szakma tanulása mellett dönt.
A szakma oktatását okleveles technikusképzés keretében, felsőoktatási intézménnyel együttműködésben indíthatják az erre engedéllyel rendelkező intézmények.
Az óvodai nevelők a diplomás óvodapedagógusok munkáját fogják segíteni, velük szoros együttműködésben érdemben tudnak majd részt venni az óvodások nevelésében és fejlesztésben.
Képillusztráció: Shutterstock
Érdekes lehet számodra
A Belügyminisztérium kezdeményezésére és támogatásával, valamint az Ökumenikus Segélyszervezet az Oktatásért Alapítvány szakmai koordinációjával, 2024. április 8-12. között kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Digitális Témahét az oktatási intézményekben.
A nemzeti ünnep alkalmával elismerésben részesültek a szakképzésben dolgozók