Kezünkben a digitális jövő

Boritokep
    #Felhívások

    1/26/2020


    3 perc olvasási idő


    Címkék

    innováció
    verseny
    oktatás

3D nyomtatási versenyt rendeznek középiskolásoknak

Még lehet jelentkezni a Nyomtass hidat! című, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum által középiskolás csapatoknak szervezett versenyre - mondta Schanda Tamás, a szakképzésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek.

A megmérettetésen az indulóknak 3D nyomtatási technológiával kell hídszerkezetet építeniük, a nevezésre péntekig, azaz január 31-éig van lehetőség. A legteherbíróbb szerkezeteket készítő csapatok pénzjutalomban is részesülnek a május 9-11-én megrendezendő versenyen. A zsűri elnöke Hanák Tímea lesz, aki a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél a kőröshegyi völgyhídért felel, és Európa egyetlen női hídmestere - jegyezte meg.

Schanda Tamás elmondta: ez az esemény és a hasonló versenyek kiemelten fontosak a kormánynak. Ugyanis azt segítik elő, hogy a gyerekek, a fiatalok minél hamarabb megismerjék a korszerű technológiáknak nemcsak a szórakoztató, hanem a későbbiekben a szakmájukban is hasznosítható oldalát - közölte. Elismerésként és sikerként említette, hogy tavaly Magyarországon rendezték meg a World Robot Olympiad világdöntőjét. Mint mondta, ez a verseny Magyarországra irányította a robotikával foglalkozó szakemberek figyelmét is.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány célja az, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Kifejtette: ezért erősítették meg osztrák mintára a szakképzés rendszerét úgy, hogy minél inkább gyakorlatorientált legyen, és ezért ösztönzik a felsőoktatás és a vállalatok együttműködését is. A fiataloknak versenyképes, a munkaerőpiacon értékes tudást kell szerezniük - szögezte le.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy már csak pár hét van hátra a felsőoktatási jelentkezések benyújtására, ezek határideje február 15.; illetve a még fiatalabbak esetében a középiskolai jelentkezéseknél a konkrét intézmények megjelölésre, ezt február 19-éig kell megtenni. Schanda Tamás szerint a családoknak az iskolaválasztásnál mindenképpen érdemes a szakképzésre is gondolniuk.

Forrás: MTI

Kép: Shutterstock


Érdekes lehet számodra

Élni a lehetőséggel  borítókép
Élni a lehetőséggel

Oktatás ágazati szakmai napot tartott az IKK

# Tájékoztatók
Apáczai Ösztöndíj borítókép
Apáczai Ösztöndíj

Az idei első ösztöndíjak már megérkeztek az érintett tanulók számláira

# Tájékoztatók
Online is elérhetőek az IKK kiadványai borítókép
Online is elérhetőek az IKK kiadványai

Segítünk, hogy átlásd a szakképzés lehetőségeit

# Tájékoztatók